Nyomtatás

Elhunyt Hazai György turkológus, orientalista

Írta: Super User on . Beküldve: Hírek

hazai gyorgy foto mek oszk hu

2016. január 7-én, életének 84. évében elhunyt Hazai György turkológus, orientalista, nyugdíjas egyetemi tanár, kutatóprofesszor, az MTA rendes tagja. A magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt.

Hazai professzorra, egyesületünk tagjára Fodor Pál turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója emlékezik:

Hazai György a török népek és a török nyelvek kutatója volt. Nemzetközi mércével mérve is kimagasló tudományos életműve és tudományos közéleti tevékenysége révén a világ egyik legismertebb és legelismertebb magyar keletkutatójaként tartják számon. A legendás Németh Gyula, Ligeti Lajos és Fekete Lajos professzorok tanítványaként török–történelem szakon végzett az ELTE-n. Egy éves szófiai vendégtanárkodást követően négy évig az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott. 1963-tól a berlini Humboldt Egyetem docense, majd professzora, közben 1963-1974 között a Német Tudományos Akadémia Turfán-kutatócsoportjának vezetője. 1982-ben hazatért, 1984-1990 között az Akadémiai Kiadó igazgatói posztját töltötte be. 1991-től nyugdíjazásáig az MTA Nyelvtudományi (később Irodalomtudományi) Intézetében működő Orientalisztikai Munkaközösség tudományos tanácsadója, majd kutatóprofesszora. Közben (1992-1999 között) a nicosiai Ciprusi Egyetem tanszékvezető tanára, 2000 és 2003 között pedig a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetem alapító rektora.

Kutatási területe a török népek és a török nyelvek története volt. Ezen belül különösen a balkáni török nyelvi viszonyok és kölcsönhatások kérdését vizsgálta. A területi variánsok alapján új fejlődési korszaktípusokat sikerült kimutatnia, s ezáltal új kritériumrendszert kidolgoznia a török nyelvtörténet periodizációjához. Tudományos munkássága kiterjedt a korai oszmán-török nyelvemlékek felkutatására, kiadására és nyelvészeti feldolgozására is. Ennek célja a nyelvtörténeti változások és a sajátos oszmán kultúra kialakulási folyamatának megragadása volt. A korai források nyelvészeti vizsgálatában ő vezette be a sokak által követett ún. numerikus módszert. Harmadik nagy kutatási területe a latin és cirill betűs átírásos török nyelvemlékek feltárása és értelmezése volt. Ezzel önálló kutatási irányt és külön iskolát teremtett. Mindezekkel egyidejűleg számos összefoglaló mű megírásában vagy létrehozásában vett részt. Az ő nevéhez fűződik (eredetileg német, újabban pedig török nyelven) a török nyelvtörténet és a nyelvtörténeti kutatások monografikus összefoglalása, amely minden török tanszéken kötelező olvasmány. Egyik fő kezdeményezője és gondozója volt a nemzetközi turkológiai információ-szolgáltatás újabb és újabb eszközeinek, például a Turkologischer Anzeiger című éves bibliográfiának.

Hazai György számos nemzetközi könyvsorozat és folyóirat szerkesztőjeként, társszerkesztőjeként vagy szerkesztőbizottsági tagjaként is tevékenykedett. A keletkutatók számos szervezetében töltött be alapító, titkári, főtitkári vagy elnöki tisztet. Így például ő hozta létre a Comité International des Études Pré-Ottomanes et Ottomanes nevű tudományos társaságot, amely legutóbbi konferenciáját 2014-ben Budapesten tartotta. 1991-ben a keletkutatók legátfogóbb szervezete, a Kelet- és Ázsia-kutatás Nemzetközi Szövetsége főtitkárává, 2007-ben elnökévé választották.

Munkásságát itthon és külföldön számos alkalommal ismerték el. 1982-ben az MTA levelező, 1995-ben rendes tagjává választották. Tiszteleti tagja lett többek között a Török Történeti Társaságnak, a Török Nyelvészeti Társaságnak, az American Oriental Society-nek, a Török Tudományos Akadémiának, a göttingai Société Uralo-Altaicának, levelező tagja a müncheni Südosteuropa-Gesellschaftnak és a helsinki Société Finno-Ougrienne-nek. A Német Szövetségi Köztársaság a Nagy Érdemkereszttel, a Francia Köztársaság a Francia Érdemrend parancsnoki fokozatával, a Török Köztársaság pedig a legnagyobb polgári kitüntetésnek számító Érdemrenddel ismerte el eredményekben gazdag munkásságát.

Hazai György a magyar keletkutatásnak és az egész magyar tudományosságnak óriási nemzetközi megbecsültséget szerző régi, nagy orientalista generáció egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. A török nyelv kutatásában elért tudományos eredményeivel és tudományszervező munkásságával a világ minden részén rendkívüli elismertséget vívott ki magának. Itthoni műhelye a hazai orientalista utánpótlásképzés egyik bázisa, és a nemzetközi tudományosságban meglévő pozícióival a magyar orientalisták nemzetközi elfogadtatásához is jelentősen hozzájárult. Halálával óriási veszteség érte a magyar és az egyetemes turkológiát.