A 2015. évi tevékenységünkre vonatkozó, taggyűlés által elfogadott elnökségi beszámoló itt olvasható.

Az MTBT elnökségének beszámolója az egyesület 2014. évi tevékenységéről

(elfogadta az elnökség 2015. január 19-i ülése és a január 27-i taggyűlés)

I. Szervezeti kérdések

Jelenlegi taglétszámunk 114 fő. 2014-ben 5 tagunk kérte törlését a tagnévsorból, 1 tagunk elhunyt (Miklós Vilmos). 2014-ben 11 főt, 2015-ben 1 főt vettünk fel egyesületünkbe.

A 2013. októberében megválasztott új elnökség akkori ígéreteinek megvalósításából a következőket emeljük ki:

- Egy éve működik az egyesület honlapja és Facebook-oldala. Honlapunkon megtalálható minden információ az egyesületről, programjainkról, olvashatjuk a Török Füzetek valamennyi, frissen digitalizált számát, a 2014. óta született összes elnökségi és taggyűlési határozatot, a beszámolókat és pénzügyi- számviteli jelentéseket. Rövidesen feltöltésre kerül a honlap még hiányzó része, amely a kiemelkedő turkológusokat, valamint egyesületünk turkológus tagjait ismerteti meg az olvasókkal.