szollossybalazs

Tizenegy online rendezvényünk után végre újra a Bajza utcai székházba hívhatjuk Önöket a Magyar-Török Baráti Társaság szeptember 21-én, kedden 17:30-kor kezdődő rendezvényére.

Azon Szőllőssy Balázs költő, műfordító, az Isztambuli Magyar Intézet igazgató-helyettese, egyesületünk tagja tart előadást "Betekintés a XXI. századi török költészetbe" címmel.

Az előadás során rövid általános bevezető után néhány jelentős szerző portréján keresztül megismerkedhetünk a kortárs török költészet trendjeivel és kérdésfelvetéseivel, azzal, hogy miként tekintenek önmagukra és milyen hagyományokra vezetik vissza magukat az egyes költői csoportosulások. A bemutatott szerzőktől magyar fordításban is elhangzik majd egy-egy vers, illetve az eredeti nyelvű kötetek a továbbiakban az MTBT könyvtárát gazdagítják majd, így hozzáférhetőek lesznek az érdeklődők számára.

Figyelmükbe ajánljuk Szőllőssy Balázs egy tavalyi interjúját ezen a linken és a Forrás folyóirat 2019. júkius-augusztusi számában megjelent versfordításait.